
A thrasher közösség eléréséhez regisztráció szükséges!
Regisztrálj és gyüjtögesd az ismerősöket. |
Lemezajánló
Voivod - Killing Technology
A közelgő koncertre való tekintettel, úgy gondoltam itt az ideje a zenekar egyik alapvetésének, a briliáns „killing technology” bemutatásának. A 1987-es év igen sok jó lemezt eredményezett, de a kanadai mesterek talán mindenkit túlszárnyaltak ezidőtájt. A színtéren rengeteg kiváló zenekar élt és virult, Voivod-ék azonban valahogy mindig egy lépéssel a többi csapat előtt jártak. Valamiért stílusukat sem nagyon tudták levenni a többiek, ez a punk és black metal gyökerekkel rendelkező zene, mely aztán techno thrash-é mutálódott azóta is utánozhatatlan. Legjobb példa erre ezen ismertető tárgya, a „killing technology” mely futurisztikus, rideg hangulatával Magyarországon is sok rajongót szerzett magának. Én legalábbis biztosan ezzel a lemezzel ismertem meg zenéjüket, mely azonnal tisztelőjükké avatott. Nézzük mitől is olyan zseniális ez a lemez! A kezdő szám elején valamiféle visszaszámlálást hallunk, mintha egy űrhajóban ülnénk és bolygónk a megsemmisült föld búcsúakkordjaiként felkészülnénk a ránk váró hideg űr ölelésére. Talán ennek zenei megnyilvánulása a nyitó szám: az „overreaction” című tétel az atomenergia negatív hatásait próbálja zenébe önteni: rozsdás olvasztótégelyéből egy évvel a csernobili katasztrófa után, érezni a holnaptól való félelmet, az ember által létrehozott irányíthatatlan energiaforrások, technológiák ismeretlen hatásait, melyekre aztán a természet szélsőséges reakcióival adja meg kérlelhetetlen válaszát: a lemez harmadik dala a „tornado” éppen erről szól, mely egyik személyes kedvencem. A „killing side” ezzel be is fejeződik, ezen 3 szám után nem könnyű megfordítani a vinyl-t, én legalábbis sokszor elgondolkoztam a szövegeket olvasva. A „ravenous side” aztán már a szétzúzott, kirabolt világ torzóját mutatja, a számok is egyre gyorsulnak, egy számítógépek és gyógyszerek uralma alá hajtott világ képe tárul elénk (ravenous medicine), melyben az állat- és emberkísérletek mindennaposak. Ezek a súlyos témák sajnos ma is aktuálisak, a szövegek napjainkban is időszerűek akárcsak maga VOIVOD. A lemezborítóról is szólnom kell, Away egyik zseniális alkotása ez a festmény: a fekete-zöld színvilág jól kifejezi a megmérgezett világ képét, ahol egy tudatlan, amorf szörny fogja célkeresztjébe valamelyik bolygót (talán a földet?) A történet azonban szerencsére itt nem ért véget és a teljes megsemmisülés helyett egy évvel később újabb mestermunka, a „dimension hatröss” adott reményt arra, hogy akár egy atomkatasztrófa után is lehetséges a továbblépés. A későbbi lemezek képében elmondható hogy ez mindenképp megvalósult, de véleményem szerint a killing technology-t azóta sem sikerült túlszárnyalni és talán ez így is van rendjén. Remélhetőleg a májusi koncerten is előszednek majd egy-két tételt Away-ék, bízom benne, hogy a tornado mindenkit elsöpör majd. Összefoglalva a lemez erényeit egy időtálló, rideg, fényesre csiszolt gyémánttal van dolgunk, mely még ma is lenyűgözi a thrash metal, a kemény és igényes zenék kedvelőit! |
Üdvözöllek a Thrash Metal világában! Ez az oldal azért készült, hogy felélessze ezt a mára már lassacskán feledésbe merülő zenei műfajt.
Ha te is szereted az eféle muzsikákat, akkor segíts ebben, regisztrálj, tölts fel minél több thrash zenével kapcsolatos tartalmat, csatlakozz a thrasher közösséghez és hívd meg ismerőseidet is!
Meghívó küldése! iwiw-en is csatlakozz a Thrash Metal klub-hoz! Katt ide! GYIK
![]()
|