Amikor először hallottam a Do or Die-t egyből a marcona, zord külsejű harcosok, a vikingek jutottak eszembe. Nagyon jól passzol a csapat neve a muzsikához. A ’87 őszén felvett album ’88-ban került kiadásra, mint a csapat bemutatkozó anyaga. Kézbe véve a borítót, a logót, és a számcímeket látva egyértelmű, hogy a csapat fő témájának a skandináv hódítók könyörtelen  világát választották. Így egyfajta koncept, albumnak  is tekinthetjük a Do or Die-t. Az album nyitó tétele a Warlord , ami egyből földbe tapos sűrű morgós riffjeivel. A mély tónusú gitárok és a Kyle Thomas-os száraz szövegköpködés épp olyan, mint az előbb lesújtó és csak utána kérdező viking harcosok.  Nincs kegyelem! A Hellbound és a Militia of Death is hasonló felépítésű, riffmasszával támadó lefejezős kalapálós „szösszenet”. Ron Eriksen és Brett Eriksen villám reszelései csak néha lassulnak.  A szólók is inkább olyan ösztönből eldarált sikolyok, mint kimunkált dallamos elemek a zenében. A dobok tompa soundja és a morgolódó basszus is csak fokozza a könyörtelen hangulatot. A Do or Die olyan egyben végighallgatós szörny, nem pedig egy-egy dalra visszakapcsolós album. Ez nem hibája, csak érezhető, hogy nem a dalok kidolgozása volt az elsődleges szempont, hanem a pusztítás a zenén keresztül. A hősi halált halt harcosok végső nyughelyéről, a Valhalláról szóló dal egy földbetaposós, döngölős „lassabb” szerzemény az album közepén, ami a Burning From Within szélvészével  folytatódik, majd ezt követi az testvére, a Berserker. A Dark Angel és Exhorder fanoknak biztos sok kellemes pillanatot okoz a Do or Die. A Metal Blade-es kiadvány sajnos nem hozta meg a kívánt áttörést a csapatnak. Ezen kívül még a Man of Straw című albumuk (1989) jelent meg, amit szintén az optimista MB adott ki. Ez már egy összetettebb, a dalok hosszában és témájában is változatosabb album volt, ami után nem sokkal szétszéledtek harcosaink, átadva ezzel a helyett más hódítóknak. Nem tudom mennyire igaz a hír, de állítólag ismét létezik a VIKING! Remélem hamvaiból felemelkedő büszke hősként fognak ismét meghódítani minket és nem valami szánalmas erőtlen kísérlet lesz mint az néhány „nagy visszatérőnél” tapasztalható.