Én az S.D.I.-t olyan zenének mondanám, ami elsőre hat. Legalábbis nálam így 
volt. Óriási refréneket írtak a második lemezükre. A dalok nem folynak egybe, 
ha például azt mondják hogy 'Quick Shot' akkor nem fogja az ember a fejét, 
azon tűnődve, melyik is lehetett ez a dal. Klasszikus számba megy az album. A 
dallamokat úgy csempészték bele a nótákba, hogy fogós legyen, ugyanakkor 
lüktető és headbangelni is lehet rá jócskán. Az első szerzemény - Comin' 
Again - egy tökéletes nyitás. A refrénjének olyan vidám beütése van, de ha azt 
mondanám, hogy jókedvű, túloznék. A címadó dal nem egy gyors téma - 
amolyan középtempós, és ahol a frontember kimondja a lemez címét, az olyan, 
mintha végigfutna a hátadon a hideg. Na, már most a 'Megamosh' az album 
egyik legismertebb nótája - nem véletlenül. Az énekes különlegesen jó hanggal 
rendelkezik, és ahogy hátul hozzáénekelnek a gitárosok, attól lesz olyan igazán 
jó. Igazából végigmehetnék nótánként, annyira egyediek, hogy mindegyikről 
külön-külön írhatnék, ám nem fogok. Akit érdekel az meghallgatja - bár 
gondolom ismeritek jó páran - akit nem, az nem fogja. Mindenesetre érdemes, 
szerintem.
Sajna a kiadó nevét nem ismerem, illetve mégis, csak az a baj, hogy nem 
tudom, ezt a lemezt melyik kiadó adta ki, ugyanis kettő kiadónál voltak.
Na mindegy, ez igazából nem is annyira fontos - csak megemlítendőnek véltem 
- inkább a zenére érdemes figyelni.