Belépés
 Név:
 Jelszó:
 
 Jelszavam?
Regisztráció

A thrasher közösség eléréséhez regisztráció szükséges!
Regisztrálj és gyüjtögesd az ismerősöket.

Hírek
2009.04.25. (qvamatel)
Municipal Waste - új lemez
A virginiai Municipal Waste befejezte negyedik albumának, a Massive Aggressive-nek felvételeit, Zeuss produceri irányítása mellett. Az anyagot augusztus 24-én jelenteti majd meg az Earache. Az énekes Tony Foresta így kommentálta a hírt:
„Az elmúlt héten mintha egy igazi hurrikán csapott volna le ránk. Kedden fejeztük be a keverést Massachusetts-ben, majd átrepültünk Arizonába, hogy megkezdjük hathetes turnénkat Lamb Of Godékkal. A bulik máris nagyon mókásak, és a tömegek remekül veszik a zenénket, pedig azt sem nagyon tudják, kik vagyunk. Már új dalokat is játszunk, és sokaknak tetszenek. Annak szintén örülünk, hogy régi cimboráinkkal, a Suicidal Tendencies-szel is újra együtt lehetünk. Minden este gyilkos műsort produkálnak, és baromi jó együtt lógni velük a koncertek után.”
A banda előző lemezéről itt olvashatsz.
2009.04.11. (qvamatel)
Evile - készül az új lemez
Az angol Evile éppen dolgozik második egyelőre cím nélküli nagylemezén, melyet még idén ki is akarnak adni a srácok. A frontember Matt Drake így kommentálta a hírt:
„Éppen túl vagyunk két hosszadalmas napon, melyen a felvételek előkészületeivel foglalkoztunk Russ Russell segítségével. Egy sötét pincében írtunk, újraírtunk, állítgattunk, átállítgattunk, elállítgattunk, vitatkoztunk, és baromira örülünk az új daloknak, amiket tavaly írtunk. Mindig idegesít, amikor egy zenekar az új albumáról beszél, és mindig ugyanazt szajkózzák, hogy ez most súlyosabb és még brutálisabb, meg ilyenek. Úgyhogy én csak annyit mondanék, hogy nagyon izgatottak vagyunk az előttünk álló meló miatt, úgy érezzük természetes fejlődés tapasztalható az előző munkánkhoz képest, de ezt majd csak akkor tudjuk egyértelműen kijelenteni, amikor megjelenik a cucc.”
A banda első lemezről itt olvashatsz.
2009.04.10. (qvamatel)
Zsarnok - fellépnek az Emergenza-n
A Zsarnok április 11.-én azaz holnap fellép a kék yuk-ban 19:00 órai kezdettel megrendezésre kerülő Emergenza tehetségkutató koncerten. Jegyek a zenekarnál elővételben: 1000 Ft a helyszínen: 1500 Ft. 
Bandi üzeni:''az első 10 embernek, aki jelentkezik nálunk jegyért, akár egy sörre való meghívást is fel tudok ajánlani a műsorunk után :DDD ''
További fellépők: Bitchgood, Johnny Roger, Jackpot, Korcs, Needless, Silversnake, Thornwill
2009.04.06. (qvamatel)
Remorse - első helyen
A Let The Hammer Fall Vol. 70. közönségszavazása alapján a Remorse első helyezett lett, holtversenyben az Unearth zenekarral. A banda honlapján ez olvasható:
''Köszönjük ezt mindenkinek!!! Ez az ami új erőt adhat, körvonalazódnak is a dolgok, elsősorban egy angol nyelvű promo, Hollandia koncertek ősszel. Nyáron pedig szeretnénk ott lenni minél több fesztiválon, ehhez kérjük is a segítségeteket szavazással: itt és a koncertszervezők zargatásával:)))''
2009.04.06. (qvamatel)
Beyond - új album
Ha minden igaz ma jelent meg a gyöngyösi Beyond zenekar új albuma Thrash címmel a Hammer Records gondozásában.
2009.04.06. (qvamatel)
Archaic - fókusz videó
Március 31-én este az RTL klub fókusz című műsorában szerepelt az Archaic. A műsort http://www.rtlhirek.hu/video/49572' target='_blank'>itt megnézheted.
2009.04.04. (qvamatel)
Megadeth - Dave Mustaine élete
Daniel Josefsson, a svéd Close-Up magazin munkatársa egy interjúban kérdezte Dave Mustaine-t, a Megadeth frontemberét önéletrajzi munkájáról, mely várhatóan 2010 végén jelenik meg. Mint kiderült, a mű elkészítésében egy bizonyos Joe Layden fog közreműködni (New York Times), aki többet között a „The Last Great Fight” című könyvet is jegyzi, melyben Myke Tyson és James „Buster” Douglas ’90-es nagy meccsét, a boksz-történelem egyik meghatározó pillanatát eleveníti fel.
Dave javarészt arról számolt be ebben az interjúban, hogy miféle viszontagságokkal jár mindezt őszintén elkészíteni: „Ha nekiállsz önéletrajzot írni, akkor annak mindent magában kell foglalnia – mind a jó, mind a rossz pillanatokat, akárcsak a nehéz időszakokat. Semmit sem hagyhatsz ki.”
A kérdésre, hogy tulajdonképpen miről is fog szólni a könyv, a mester szavait idézve a következő választ lehet adni: „Nemcsak a Megadeth Dave-jéről fog szólni – sokkal inkább az emberi érdeklődés egy érdekes története lesz.”
Az interjúban Dave kitért arra is, hogy miért utasította vissza a Metallica meghívását a Rock And Roll Hall Of Fame beiktató ceremóniájára, melyet április 4-én tartottak Clevelandben az Ohio’s Public Auditoriumban.
Mustaine így nyilatkozott döntéséről: „Úgy gondolom, hogy Lars Ulrich és James Hetfield rendkívül jól kezelték a helyzetet és nagyon büszke vagyok arra, hogy meghívott voltam. De egyfelől azért mondtam le, mert éppen turnén voltam, másfelől pedig azért, mert ha ott lettem volna, akkor velük együtt szerettem volna én is beiktatott lenni. Nem akarok úgy megjelenni, mint csak egy egyszerű meghívott, hisz ti is tudjátok, bárkit meghívhatnak efféle ceremóniákra.”
2009.04.02. (qvamatel)
Metallica - tagcsere
Tagcsere lesz a Metallicanál! Robert Trujillo helyett visszatér Jason Newsted a bandába. Szombaton a Rock And Roll Hall Of Fame ceremóniáján fognak fellépni a fiúk. A fellépés érdekessége, hogy mindketten ott lesznek a ceremónián és vagy külön-külön, vagy akár egyszerre is színpadon lesznek.
2009.04.02. (qvamatel)
Death Angel - új DVD
A Death Angel április 17-én új DVD-t jelentet meg Sonic German Beatdown címmel, melyen két német fellépésük felvétele kap helyet. Az egyik egy 2007-es, Rock Hard fesztiválos buli, a második pedig egy 2008-as adelsheimi koncert. Az anyag mellé pedig egy koncert-CD is jár majd.
2009.04.02. (degenere)
10. Hegyalja fesztivál főbb bandái
A 10. Hegyalja Fesztivál főbb bandái a dúrvább zenén nevelkedettek számára: Machin Head, Testament, Death Angel, Ignite, Blind Myself, Watch My Dying.
További infó: www.hegyaljafestival.hu
2009.03.31. (qvamatel)
Dim Vision - szavazz rájuk
A Dim Vision zenekar üzeni:
''Újabb lehetőség arra, hogy eldöntsétek akartok e minket látni a Hegyalja fesztivál szervezői által képviselt fesztiválokon, rendezvényeken. Ha úgy gondoljátok érdemesek vagyunk erre, szavazzatok ránk a Bandland oldalán.''
2009.03.31. (qvamatel)
Metallica - videó a londoni koncertről
Március 28-án az O2 Arénában Londonban lépett fel a Metallica. Az előzenekar a Machine Head volt.
Az előadott számok címeit és egy részletet a koncertről megnézhetsz itt.
2009.03.31. (qvamatel)
Archaic a fókuszban ma este
Az Archaic honlapján olvasható:
''Ma este nyolckor (márc. 31.) az RTL KLUB Fókuszban az Archaic!
Szóval mindenki üljön le este nyóckor a Tv elé egy jó adag colával és chipsel, a metalt mi adagoljuk.
No és ha már megnéztetek minket, akkor pénteken le is csapunk élőben is a LET THE ZETOR ROLL PARTY keretén belül méghozzá olyan bandákkal mint: Megazetor | Depths Of Depravity | Vulvathrone (SK) | Pyopoesy (SK). A helyszín a Vörös Lyuk lesz!
No ha már minden megvolt akkor már csak egy dolog maradt,
méghozzá a cd-nk megjelenési dátuma: Ez év április 6.-án végre megjelenik a Time Has Come To Envy The Dead című első cd-nk.
Akkor ma tv nyóctól, pénteken koncert, hétfőn metal cd vásárlás! :)''
2009.03.30. (degenere)
Bedlam - buli
2009. április 3-án este 11-kor Szombathelyen lép fel a Bedlam. Stagediving/mosh/headbang/zúzás!!!!!!!!!!!!!!!!!
2009.03.29. (qvamatel)
Remorse - koncert időpontok
A következő koncert időpontok olvashatók a Remorse weboldalán:
Április 11. Salgótarján (Corrodal, North6, Remembering the steell)
Május 1. Budapest Kék -lyuk (Stonedirt, Ad Astra)
2009.03.29. (qvamatel)
Zsarnok - helyzetjelentés
A Zsarnok zenekar honlapján olvasható:
''Egy kis helyzetjelentés: dolgozunk az új demón, amit Harci szellem címmel tervezünk az idén megjelentetni (a tavasz sajnos túl optimista célnak bizonyult). Várható számcímek: Harci szellem, Vörös pont, Húsevő baktérium, Sárkányölő, Bombatalálat, Falhoz állítva, Tíz egység alkohol. Számunkra mindez azt is jelenti, hogy míg az első demón volt 5 nóta, amit többé-kevésbé a C-Dextrin időszakból mentettünk át, és 2 volt teljesen új, addig a második demón pont fordított lesz a helyzet, és ezzel le is tudjuk az utókor számára megörökítendő régi dolgok rögzítését :) Mostanában a nóták tökéletesítése folyik, mielőtt stúdióba mennénk, és ha minden jól megy, talán összeszedünk még néhány alkalmat, hogy élőben is tesztelhessük őket. Ezzel kapcsolatban sajnos egy rossz hír, hogy a nagykanizsai Fém Majális sorsa kérdéses lett, mert a klub bizonytalan időre bezárt :( természetesen amint van új fejlemény, jelezzük! Budapesten az Emergenzás fellépés továbbra is érvényes: akit érdekel, jelentkezzen nálunk!''
A zenekar április 11.-én lép fel a kék yukban az Emergenza Tehetségkutató Fesztivál keretében.
2009.03.29. (qvamatel)
Metallica - új klipp
Elkészült a Metallica új klippje a Death Magnetic albumról ismert Broken, Beat and Scarred című nótára. A klippet itt megnézheted.
2009.03.27. (qvamatel)
Megadeth - videók a március 19-i koncertről
A Megadeth március 19-én Barcelonában járt a ''Priest Fest'' túra keretein belül a Judas Priest és a Testament társaságában. A koncertből részleteket nézhettek meg a Rock Bázis portálon itt.
2009.03.24. (qvamatel)
Heathen – új album
A San Francisco-i Heathen új lemeze The Evolution of Chaos címmel jelenik meg az év végén. A csapat jelenlegi felállása a következő: Lee Altus gitár (Exodus), Kragen Lum (Prototype), Jon Torres (Angelwitch, az énekes Dave White míg a dobokhoz visszatért Darren Minter.
2009.03.22. (degenere)
Believer - új album
A pennsylvaniai keresztény thrash banda a Believer új albuma március 17-én jött ki a Metal Blade-nél Gabriel címmel.
2009.03.15. (qvamatel)
Metallica - elmaradt a koncert
Nem csak az AC/DC-nek kellett kihagynia egy koncertet, hanem a Metallica-nak is. A fiúk történetesen James Hetfield ételmérgezése miatt voltak kénytelenek lemondani a Stockholmba meghírdetett koncertjüket. A megtelt lelátójú koncerthelyiségbe Hetfield nélkül vonultak be társai és Lars Ullrich bejelentette, hogy James-t éppen most szállítják a korházba, ami miatt a koncert elmarad. A mérgezés egy stockholmi indiai étterem tevékeny közreműködésével jöhetett létre. James csirke tikka masala-t és bárány paradicsomos yoghurtos szószban című ételkölteményt rendelt, melyet kiszállítottak neki. Ez betette a kaput. Szerencsére a mérgezés nem volt olyan veszélyes, James-t néhány órán át megfigyelés alatt tartották, majd a késő esti órákban kiengedték.
A koncertet várhatóan egy későbbi időpontban megrendezik. Természetesen a közönség tagjai körében felütötte a fejét az elkeseredés. Remélhetőleg az indiai éttermet ezután embargóval sújtják.
Lars Ullrich bejelentését itt megnézheted.
2009.03.14. (qvamatel)
Susperia - Athera szívinfarktusa
A norvég power/thrash zenekar énekesét hétfőn reggel sürgősen a Lørenskog-i Akershus Universitetssykehus kórházba kellett szállítani, miután akut gyomorfájdalmakat és erős vérzést tapasztalt. Az első vizsgálatok megállapították, hogy az énekes szívrohamot kapott, amelyet egy sérült véredény okozott.
Pal „Athera” Mathieson jelenleg is az intenzív osztályon fekszik megfigyelés alatt, amíg újabb vizsgálatokat végeznek rajta, belátható időn belül pedig nem valószínű, hogy elhagyhatja azt. Éppen ezért a zenekar jövőbeli tervei egyelőre tisztázatlanok, amíg a teljes diagnózis el nem készül.
Ez különösen sajnálatos annak tükrében, hogy a banda új nagylemeze nemrég készült el, és hamarosan megjelenik.
2009.03.12. (Piranha)
Koncert
www.kepfeltoltes.hu_.jpg' width='498'>
2009.03.12. (Cirbolya)
Artillery - új album
Stúdióban az Artillery! Pár számcím az új albumról: ''When Death Comes'', ''Rise Above It All'', ''10000 Devils''. Egy videóklipp is készül a ''10000 Devils'' című nótához.
2009.03.11. (degenere)
Pestilence - új album
A fapapucsos thrash/death metal másik nagy öregje a Pestilence március 16.-án adja ki a Ressurection Macabre című új albumát.
2009.03.11. (degenere)
Thanatos - új album
A már 1984-ben demózgató holland thrash/death metálban utazó Thanatos 2009. április elején jelenteti meg Justified Genocide albumát. A szélvészthrash kedvelőknek érdemes odfigyelmi a  csapatra.
2009.03.10. (qvamatel)
Megadeth - Chris Broderick 39 éves
A Megadeth zenekar hivatalos honlapján Dave Mustaine ezt írta:
„Chris Broderick (Megadeth gitáros) tegnap lett 39 éves és én nagyon büszke vagyok erre a srácra. Ahogy elnézem Chris-t a színpadon, napról-napra egyre jobbnak látom. Érzékenyek vagyunk a kritikákra, ezért mindig igyekszünk tökéletes előadásokat tartani, szóval ha úgy érzed, hogy jók vagyunk, akkor csak várj addig, míg ő fel nem pörög száz százalékra s meglásd, én is úgy érzem majd, hogy száz százalékosan játszunk.
Mindig néztem, hogy mégis ki a legjobb gitáros a bandában és kétségkívül azt kell, hogy mondjam, hogy Chris a létező legjobb, aki valaha is nálunk játszott! És tulajdonképpen a Megadeth igazán képzett öregjei (régi és mostani tagok) is úgy gondolják, hogy ő egy szörnyeteg. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy jobban játssza a számainkat, mint eddig valaha valaki is tette a csapatban. Jeff Young például sosem akarta eljátszani Chris Poland témáit és így tovább és így tovább egészen addig, míg kézsérülésem miatt fel nem oszlottunk. Ez a hiszti ment minden gitárossal.
Vicces, hogy mikor én azt hiszem, hogy már képtelen érdekesebb gitárszólókat írni, egyszer csak előjön valami olyan cuccal, amit még Marty Friedman is megirigyelne. Még mindig frissességgel teli a játéka, még mindig marhára kemény akár egy fiatal bika. De ő már rég nem az, ő is egy marhára öreg bika, mint én.”
2009.03.09. (qvamatel)
Archaic - segíts nekik
Az Archaic zenekar honlapján olvasható: ''Sziasztok Arcok! Segítsetek bejutni a Hegyalja Fesztiválra ezen a linken keresztül:
http://www.bandland.hu/Band.aspx?ID=383 Szavazz ránk! Ott találkozunk. Köszönjük!''
2009.03.07. (qvamatel)
Moby Dick - interjú Smicivel
A Moby Dick újra kiadta az 1989-es Ugass Kutya albumukat. Itt olvashatsz egy interjút a zenekar frontemberével Schmiedl ''Smici'' Tamással, az újra kiadott lemezről pedig itt olvashatsz egy ismertetőt.
2009.03.07. (qvamatel)
Testament - új klipp
A tavaly kiadott The Formation Of Damnation című Testament album More Than Meets The Eye nótájára klippet készítettek, amelyet itt megtekinthetsz.
Összes felhasználó:628
Ma regisztráltak:0
Ma bejelentkezett:1/16

Üdvözöllek a Thrash Metal világában! Ez az oldal azért készült, hogy felélessze ezt a mára már lassacskán feledésbe merülő zenei műfajt. Ha te is szereted az eféle muzsikákat, akkor segíts ebben, regisztrálj, tölts fel minél több thrash zenével kapcsolatos tartalmat, csatlakozz a thrasher közösséghez és hívd meg ismerőseidet is!
Meghívó küldése!

iwiw-en is csatlakozz a Thrash Metal klub-hoz!
Katt ide!

GYIK

IP: 38.107.179.231  Lekérés ideje: 2012.05.19. 21:33:46 MySQL-futásidő: 0.0032s  PHP-futásidő: 0.0254s